HIBA FM
Ahol szavazhatsz!

Hírek

  • Ösztöndíj
    2011-12-23 17:05:01

    Ösztöndíjak és iskolai zagyvaságok

    Immár harmadik alkalommal az év utolsó soros tanácsülését a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Szent György-ösztöndíjasok köszöntésével kezdi, így történt ez tegnap is.
    És szintén immár harmadik éve a testületi ülést kolindálók "nyitják", ez sem volt másképp tegnap. Azaz mégis, amennyiben ezúttal nemcsak kolindákat, de a Mennyből az angyalt is elénekelték a román és magyar fiatalok. Az ünnepi hangulatban heves vitákra nem került sor, minden határozat­tervezet azonban nem ment simán át a szavazáson, főként a tanügyi jellegűek.
    A roma származású diákoknak adandó ösztöndíj kavarta az első kisebb vitát, kezdeményezőjeként Bálint József alpolgármester ismertette, az idén januárban bevezetett támogatás "nem volt osztatlan sikernek örvendő probléma", az első félévben többen igényelték, de hiányzásaik miatt sokan elestek az ösztöndíjtól. A folyamatban levő tanév ki­értékelése még nem készült el, de a program jövő évi támogatásához kérte a testület hozzájárulását. Szót kérve, Sztakics Éva alpolgármester bejelentette, le­mond az ösztöndíjkéréseket kiértékelő bizottság elnöki tisztségéről, mert a kezdeményező nem tartotta be a jogi procedúrát. A szavazáson aztán mind a 18 jelen lévő képviselő támogatta az ösztöndíjrendszer folytatását.
    A jövő tanévre esedékes városi iskolahálózatról a megyei tanfelügyelőség által előterjesztett véleményezés tanácsbeli elfogadása már hevesebb vitát váltott ki, a testület jogi bizottsága nem adta rá áldását, mint Gazda Zoltán indokolta: "teljesen zagyva a rendszer, ami fel van építve". Ezzel a határozattervezetet előterjesztő Sztakics Éva is egyetértett, hozzátette azonban, arról nem dönthetnek a testületben, mennyire logikus vagy sem a tanügyi törvény. Elmondta, a beiskolázási számokról később dönthetnek, erre vonatkozóan ugyanis a minisztérium még nem dolgozta ki a végleges változatot. Bálint József szerint a törvény több lehetőséget is ad az önkormányzatnak, mint amennyivel a testület élt, ezért az MPP-frakció nem támogatja a tervezetet. Nyolcuk ellenszavazata, illetve tartózkodása ellenére a határozattervezetet elfogadták.
    A Constantin Brâncusi Iskolaközpont által használt egyik épület bérlésének kérdése immár harmadszor került a tanács napirendjére, ez idáig halasztottak, "megspórolva" a kétszer havi ezer eurót, amit a Centrocoop Országos Fogyasztási Szö­vet­kezetek Szövetségének kellett volna kifizetni. Antal Árpád polgármester elmondta, továbbra is elvi kifogásai vannak a bérlést illetően, de már nem lehet odázni az ügyet, a jövő tanév kezdéséig megpróbálja a város megvásárolni az épületet. Hasonlóképp érvelt Bálint József alpolgármester is, felszólítva frakcióbeli társait, támogassák a tervezetet, azt is elmagyarázva a bér nagyságát kifogásoló Bereczki Kingának, hogy az ár semmivel nem több, mint amit a Néri Szent Fülöp-iskoláért fizet a város a katolikus egyháznak, társai azonban ezúttal nem hallgattak rá. Bereczki Kinga azt is javasolta, vonják össze a Brâncusi-iskolát a Mihai Viteazul Főgimnáziummal, ám kiderült, ez jogilag kivitelezhetetlen. Végül egy ellenszavazattal, hét tartózkodással (az MPP-frakcióból csupán Bálint József szavazott igennel) elfogadták a határozattervezetet.
    A tanácsülés a szintén az év utolsó ülésén szokásos pezsgőbontással zárult.
  • Én vagyok
    2011-12-23 16:53:02

    Az én nevem Hidi Barna nagyon szeretek sportolni és számítógépezni.A tatrangi sándor iskolába járok.

  • Megfontoltan költekezik az angyal
    2011-12-23 16:47:55

    Az ajándékozás lehet nyűg vagy öröm, és ez nem csak az anyagiaktól függ. Karácsonyt a legszerényebb háztartásban is lázas készülődés előzi meg, mindenki próbálja összeegyeztetni a lehetőségeit a vágyaival – az elmúlt két évtized fogyasztói lendülete azonban alábbhagyott, és bár ezt sokan a válsággal, a pénztelenséggel magyarázzák, nem feltétlenül erről van szó: hiszen ünnepváró előadásból az idén több jutott, mint máskor, és mindig került közönség.

Szavazás

Kit szeretnél a Csillagszületikbe Küldeni?
Sipos János
Hidi Barna
Asztali nézet